A Vitéz Kürtős ügyvezető tulajdonosa és a kreatív munkatársai 2011-ben úgy döntöttek, hogy megalapítják Teamjüket, hogy együtt részt vehessenek utazásokon, sporteseményeken, kalandtúrákon. 2012-ben az El Camino de Santiagót 10 nap alatt teljesítették kerékpárral – erről meséltek nekünk a Bálint Házban.
Hogy miért is jelentett nekem sokat ezen előadás témája már előre, az meglehetősen egyszerű. Spanyol-magyar két tanítási nyelvű gimnáziumba jártam, amely öt éve alatt megszámlálhatatlan alkalommal hallottam az El Caminoról. Többször is volt alkalmam néhány „állomásvárosban” járni, szóval, ha addig nem, akkor biztosan kellőképpen magával ragadott a zarándokút lehetőségének varázsa ahhoz, hogy elhatározzam, a kellő lelki indíttatás alkalmával magam is nekivágjak majd ennek a 700-800 kilométernek. A spiritualitásnak elég folyást biztosítva gyalogszerrel kívánom majd végigzarándokolni magam Észak-Spanyolországon, de ha nincs ennyi időnk vagy erőnk, kerékpárral is indulhatunk.
El Camino de Santiago
Bálint Gáspár és Bálint F. Gyula 2012-ben tették meg az általuk csak „fantasztikus kaland”-ként emlegetett utat, de a téma bármikor és bárki számára aktuális. Az El Camino de Santiago, azaz magyarul Szent Jakab-út már a XI. században is zarándokútként létezett, habár akkor még a maival fordított irányba járták az emberek. Ma a cél a Santiago de Compostela nevű város, amely Spanyolország Galícia tartományának a fővárosa és csodálatos székesegyházáról is méltán híres. Az útvonal számos módon értelmezhető. Van hét darab, Spanyolországon belülről induló lehetőség, ebből talán a leghagyományosabb az úgynevezett Camino Francés (=francia út), amely Saint Jean Pied de Port városában kezdődik, de közvetlenül bekapcsolódik még az észak-spanyolországi vonalba több Franciaországból, vagy akár Portugáliából induló útlehetőség is.
Gáspár és Gyula több közös kaland után végül 2012. augusztus 28. és szeptember 5. között kerékpározták végig a Szent Jakab-utat, és minden este beszámolót írtak a napi élményeikről, amit még aznap közzé is tettek blogjukon. A rövid promóciós videó alatt is már a hideg futkos az ember karján, amivel épp a kóstolóként kínált Vitéz Kürtőst majszolja, hogy ez a két ember micsoda kalandban vett részt szélben, esőben, tehenek közt, hajlott hátú zarándok néniket kerülgetve, köveken rázkódva, de mosolyogva és hihetetlen boldogságban.
Gáspár és Gyula mindketten kerékpároznak, ezért döntöttek úgy, hogy ily módon teszik meg az utat, no meg jóval gyorsabban is célba ér az ember, gyalogosan tempótól függően minimum egy hónap, de lehet, hogy több – nekik 10 nap volt. Természetesen az alapvető kérdéseken túl azt is meg kellett szervezniük, hogy a kerékpárok hogyan jutnak el Spanyolországba. Ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy a saját kerékpárjával menjen, akkor van arra lehetősége, hogy Spanyolországban (vagy Franciaországban) béreljen sisakkal, oldaltáskákkal együtt egy teljesen felszerelt biciklit, csak meg kell határozni, hova és mikor kéri az ember a felszerelt járművet, és azt egy meghatározott helyen és időben le kell adni. Ezzel sokat spórolhatunk, de felmerül a kérdés, hogy mennyire bízhat meg az ember egy ismeretlen ország ismeretlen kerékpárjában? A fiúk pamplonai indulásban állapodtak meg (nem érezték elég fittnek magukat ahhoz, hogy a Pireneusokon túlról induljanak, ezt később kicsit meg is bánták), Barcelonáig autóval mentek és vitték saját kerékpárjaikat. Pamplonába vonattal érkeztek meg, és igazából kint tájékozódtak az egyéb lehetőségeikről, így visszafele már futárcéggel küldték a bicikliket, amiket egyébként, mint kiderült, leengedett abroncsokkal repülőgépen is lehet sporteszközként szállítani.
Végül Pamplonába sikeresen megérkeztek a fiúk és a kerékpárok is, és kezdetét vehette a kaland. Ha az útvonal ki lett választva, még mindig dönthet az ember, hogy a hagyományos ösvényen vagy az ezzel szinte párhuzamosan futó országúton halad. Itt akadtak is kisebb nézeteltérések Gáspár és Gyula között. Az országúton könnyebben és gyorsabban lehet haladni, főként a hegyesebb terepszakaszokon, viszont az ösvényen ott vannak a zarándokok, akiket megható látni, ugyanarra mennek és ugyanazért küzdenek, és a fő szobrok, jelképek, kilátók az ösvény mentén találhatók. Meg egyébként is, fájdalom nélkül nincs megtisztulás. Ezért aztán napi szinten váltogatták az aszfaltozott utat és az ösvényt, hogy mindenben legyen kellő részük. Eltévedni azonban nem lehet egyiken sem, térképet is felesleges cipelni, ugyanis elegendő az út jelképét, a Szent Jakab-kagylót követni. A jelölések a gyalogosok 3-4 km/h-s tempójához lettek igazítva, így kerékpárral könnyen elsuhanhatunk mellettük a gyorsabb szakaszokon, ezért érdemes figyelni, de sűrűn jelölt az út, nem lehet elveszni.
Pamplonában Gáspár és Gyula felvették a zarándokútleveleiket. Az út során ezekbe lehet a pecséteket gyűjteni, amit Santiago de Compostelában be kell mutatni az elismervény megszerzéséhez. A pecsétgyűjtés egyébként egyrészt motiváló hatású, másrészt remekül nyomon lehet követni az útvonalat, illetve, hogy egy-egy szakaszt mennyi időbe telt megtenni.
A fiúk Pamplona után hamarosan elérték az Alto de Perdón emlékművet, amelynek számukra az lett a legnagyobb érdekessége, hogy az odavezető meredek, köves ereszkedő és a hegynyereg ráébresztette őket, mi hiányzik a kerékpáros felszerelésből, viszont innét még vissza lehetett menni Pamplonába megvenni azokat. A kitérőt követően Utergán keresztül Irache következett. Itt élvezték ki először kerékpáros zarándokaink, hogy a Camino három borvidéken is keresztülfut. Ugyanis a Bodegas Irache nevű üzem falán ingyen borkút üzemel a zarándokok számára. Az első éjszaka Los Arcosban érte Gáspárt és Gyulát.
Szállás
Általában érdemes eltervezni, hogy az adott napon mennyit kívánunk haladni (a gyalogosok általában 20-24 kilométert, a kerékpárosok durván háromszor ennyit mennek egy nap), melyik városban kívánunk majd megszállni, de ha esetleg közbejön valami, nem kell kétségbe esni. A Caminóra teljes infrastruktúra épült szállodákkal, éttermekkel, a zarándokok szálláshelye mégis leggyakrabban egy úgynevezett albergue (=szálló) direkt számukra fenntartva. Albergue lehet egyházi, önkormányzati vagy magán fenntartású, de a magán is maximum 10 euró/fő/éj, tehát igazán olcsón megszállhatunk teljesen elfogadható körülmények között. Egy szobában 6-12 ember alszik, és szigorú szabályokhoz kell alkalmazkodni: délután, ameddig várható még gyalogos zarándokok érkezése, addig a többieknek nem adnak szállást. 10 óra körül villanyoltás van, és cipőben nem szabad belépni az alberguébe, csak papucsban, reggel pedig legkésőbb fél 9-kor el kell hagyni. Azonban a zarándokút hangulata úgy áthatja az embert az önmagát kereső, vallásos vagy épp kalandvágyó társai között, hogy szívesen vállal kissé puritánabb körülményeket is.
Étkezés
Az étkezést általában a következő rend szerint érdemes megejteni: az alberguékben jó tápláló reggelivel indítani a napot, napközben bőven elegendő pár kisebb falat, nem szükséges és nem is tanácsos nagyobb főétkezés miatt órákra megállni, este a szálláson úgyis jöhet a jól megérdemelt, spanyolos vacsora. Általában mindenütt szolgálnak fel kiadós „zarándokmenüt”, ami egy levesből, egy főételből és egy desszertből áll.
Felszerelés
A kerékpáros felszerelés alapvető fontosságú egy ilyen hosszú út során. Amit Gáspár és Gyula mindenképp javasol, hogy hátizsák helyett oldaltáskákba pakoljunk, mert sokkal praktikusabb és több minden fér bele, esetleg még egy kormánytáska jól jöhet a telefonnak, müzliszeletnek. Palackozott vizet nem kell vennünk az esetleges nagy meleg ellenére sem, ha van egy jó kulacsunk, ugyanis az út mentén végig jó minőségű forrásvizet ihatunk. Viszont lámpából, sárvédőből többet is kell csomagolnunk, mert igencsak ráz a kerékpár a földes, köves szakaszokon, és minden leesik, ezért mindent jó erősen meg kell szorítani. Legyenek nálunk szerelő eszközök is defekt esetére (pumpa, tartalék belső és külső gumi). Csengő feltétlenül szükséges a gyalogos zarándokok miatt. Ők utálják, de muszáj rájuk csengetni, viszont vigyázni kell, mert az elmélázó zarándok megijedhet, és nem biztos, hogy abba az irányba ugrik, amerre várjuk. Egyéb felszerelésből, pipereszerből elég a minimum (laptop és tükörreflexes teleobjektíves fényképezőgép nem létszükséglet, mint az újságíró és fotós Gyula esetében). Ruhából elég két váltás kerékpáros ruha napközben, egy rövid és egy hosszú nadrág, papucs, fürdőruha, de a szállásokon van mosógép és szárítógép is. Költségmegtakarítás céljából kézzel is tökéletesen ki tudjuk este mosni a ruháinkat, és reggelre megszárad.
Gáspár és Gyula a következőkben a Logroño – Najera – Santo Domingo della Calzada – Villafranca Montes de Oca – Atapuerca – Burgos útvonalon haladt. Burgosban megcsodálták a gyönyörű Szűz Mária-katedrálist, amely az UNESCO világörökség része. A XIII. században épült, a gótika elemei határozzák meg stílusát, és lenyűgöző méretekkel és formákkal büszkélkedik. Burgos után San Antón – Castrojeríz – Frómista – Sahagún – León – Astorga állomások következtek sorra. Astorga kiemelendő több szempontból: a püspöki palotát Antoni Gaudí világhírű katalán építész tervezte, aki magához képest kevésbé organikusra álmodta meg eme épületet, így a Gaudít kevésbé kedvelőket is biztosan lenyűgözi. A másik érdekesség Astorgáról, hogy Santiago de Compostelától valamivel több mint 200 kilométerre fekszik, az elismervényhez pedig gyalog megtett 100, lóval vagy kerékpárral pedig 200 megtett kilométer kell, ezért gyakran innen is indulnak zarándokok.
A következő, minden zarándok számára fontos állomás a Cruz de Ferro volt Molinaseca környékén. A Cruz de Ferro, magyarul Vaskereszt, egy olyan pont, ahol minden zarándok egy emléket hagy, ezért a kereszt körül már óriási kő- és tárgyhalom alakult ki az évek során. Vannak itt fényképek, üzenetek, hihetetlenül megható és felemelő hely, sokan itt értik meg az út értelmét, másokét is, ami lehet szórakozás, de mély emberi tragédia is.
Villafranca del Bierzo – Samos – Portomarin – Palas del Rei után végül zarándokaink megérkeztek Santiago de Compostelába, ahol az utolsó pecsét is belekerült zarándokútleveleikbe és a székesegyház előtt egyszer csak véget ért a felejthetetlen kaland. Akit nagyon nyomaszt az üresség, még folytathatja útját az óceánig, a világítótoronyig, körülbelül 1 napos úttal lehet megtoldani a megtoldanivalót. Arról, hogy ki mit érez közben, nem igazán lehet szavakkal beszélni, mindenki járja végig az utat és tapasztalja meg, érdemes.
Gáspár és Gyula zarándokútjáról további részletek, fényképek, videók a www.vitezkurtosteam.hu oldalon érhetők el.